Agora Alapítvány a Társadalomkutatásért

Hékás termékek: az egyedi növénytermesztés sikere

A Közösség felemel! projekt fontos feladata bemutatni a sikeres települési közösségépítő kezdeményezéseket, ennek egyik legtöbb emberhez könnyen eljuttatható módja a filmkészítés. A projekt szemléletformáló, Miért maradnánk vidéken? alcímet viselő kisfilmjei televíziós és online felületeken is könnyen eljutnak a célcsoporthoz.

A Hékás című kisfilm egy Lajosmizsén működő batáta termesztő és az édesburgonyából helyi termékeket előállító termelőket mutat  be. Fővárosi fiatalok közössége határozta el, hogy vidéken kezd termelésbe. Választásuk az akkor még hazánkban  újdonságnak számító, jó haszonkulccsal termelhető édesburgonyára esett.

A batáta számára megfelelő talajú lajosmizsei tanyavilágban közös tanyarendszerben dolgoznak. Egymástól bérlik a területet, kölcsönzik egymásnak az eszközöket, a szükséges dolgokat. A termelést arra alapozták, hogy egyre nőtt az igény a minőségi, vegyszermentes, növényi alapú élelmiszerekre, amit a különböző ételintoleranciával rendelkezők és a vegánok is fogyaszthatnak. A fejlődésük töretlen, Hékás márkanév alatt egyre többféleképpen próbálják meg feldolgozni az általuk termelt növényeket, ezáltal szélesítve a termékpalettájukat. Fontos szempont számukra a vegyszermentes és környezettudatos termékelőállítás valamint a hulladékmentesség.
A Hékás közösségi indulása és a közös tanyarendszer jó példaként szolgál azoknak a fiataloknak, akik a közösség erejével próbálnának meg vidéken boldogulni.

A kisfilm itt nézhető meg: https://youtu.be/NfsKYaRqNiw