Agora Alapítvány a Társadalomkutatásért

Csapatépítő rendezvény: Deszk – 2019. 09. 07

A nyárbúcsúztató Deszki Falunapon, főként fiatalok és szüleik tájékoztatása, szórakoztatása volt szervezetünk célja. Számos civil szervezet képviseltette magát a rendezvényen, elsősorban helyi szervezetek, de a környező településekről is számos önkormányzati és civil résztvevő kapcsolódott be a sokszínű programokba. Települési csapatépítő rendezvényünk kapcsán az Agora Alapítvány kitűzőkészítéssel és lufihajtogatással, a projekt keretében kifejlesztett módszertan ismertetésével járult hozzá a rendezvény sikeréhez, ahol a kezdeti mérsékeltebb figyelem után, gyorsan növekedett a programunk iránti érdeklődés – és estébe nyúlóan tudtunk tájékoztatást biztosítani az érdeklődők számára.

A kézműves asztalok mellett közösségépítés céljából tortadíszítés zajlott, míg kint a rendezvénysátor mellett főzőverseny került megrendezésre. Míg a gyerekek a kitűzőiket készítették vagy a lufijukra vártak, addig a felnőttek számára röviden bemutattuk az alapítvány projektjét, mellyel a közösségen keresztül kívánjuk fejleszteni a települést. Ennek keretében kérdőívekkel készültünk, melyet a résztvevők önkéntes alapon tölthettek ki, ezzel is segítve a későbbi munkát. A falunap jó hangulatban telt, hiszen mind a gyerekek, mind a felnőttek jól szórakoztak – s közben erősödött az együttműködésre való nyitottságuk, bővültek ismereteik a településfejlesztés lehetőségeiről.