Agora Alapítvány a Társadalomkutatásért

Csapatépítő rendezvény Deszken, 2020. 09. 05.

2020. szeptember 5-én került megrendezésre Deszken a Közösség felemel! projekt csapatépítő programja.  Az esemény kiváló lehetőséget biztosított a deszki lakosok és a környékbeli településekről érkező érdeklődők közösségépítésére, és enyhíteni próbálta a vírushelyzet alatt fellépő bezártságot, a társas kapcsolatok visszaszorulását.

A Közösség felemel program számos közösségi aktivitást erősítő lehetőséget kínált fiataloknak és időseknek egyaránt. A kézműves programok során a lakosság kreatívkodhatott, kikapcsolódhatott,  ismerkedhetett egymással, továbbá ez a program lehetőséget adott hosszabb beszélgetésekre is, ahol megtudhattuk a lakosság véleményét a településsel és a közösséggel kapcsolatos problémáikról és vágyaikról. A gyerekprogramokat akadálypálya, lufihajtogatás, kézműveskedés színesítette, amely programok alatt a szülők elmondhatták véleményüket a község életére, a helyi oktatásra és a közösség összetartására vonatkozóan. Az igazán tartalmas csapatépítő napot továbbá színpadi műsorok és a helyi termelők kirakodóvására is gazdagította. A csapatépítő nap igazán sikeresen, jó hangulatban zajlott. A lakosság kikapcsolódhatott, ismerkedhetett és növelte ismereteit a közösségépítés lehetőségeivel kapcsolatban, a projekt megvalósítói pedig számos új és fontos információhoz jutottak, melyek a településfejlesztést és a közösségépítést szolgálják.