Agora Alapítvány a Társadalomkutatásért

Újra maszk nélkül a közösségben

       

A Közösség felemel! projektben sajnos az idei évkezdést is a szigorú járványügyi intézkedések jellemezték, melyek megnehezítették a települési közösségi rendezvények felhőtlen lebonyolítását. A lakosság a járványhelyzetben a kötelező maszkhasználat mellett is tartózkodott a nagy létszámú közösségi terektől, mely ebben a helyzetben érthető magatartás. Viszont ez márciustól szerencsére újra megváltozik.

    1. március 7-től Magyarországon enyhülnek a koronavírussal kapcsolatos járványügyi korlátozások.

Megszűnik a maszkviselési kötelezettség a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken, valamint a vendéglátó egységek dolgozóinak sem kell maszkot viselniük munkájuk során. Fentieken túl megszűnik minden olyan korlátozás, amely védettségi igazolványhoz kötötte valamely hazai szolgáltatás igénybevételét.

Megszűnnek a rendezvényekre vonatkozó korlátozások, nem kell már védettségi igazolvány sportrendezvényre, kulturális rendezvényekre, zenés- táncos rendezvényre, 500 főnél nagyobb létszámú szabadtéri rendezvényekre sem. A Magyarország területére történő beutazással kapcsolatos korlátozásokat is feloldja a kormány.

A Közösség felemel! projekt sikeres folytatása szempontjából ezen járványügyi enyhítések elősegítik, hogy újra megszervezhessük a településeken közösségi rendezvényeinket. Hisszük és jógyakorlatainkkal is bizonyítjuk, hogy a közösség összetartó, építő ereje elősegíti a települések fejlődését, ehhez viszont elengedhetetlenek a személyes találkozások, melyek most újra lehetővé váltak.