Agora Alapítvány a Társadalomkutatásért

Projekt címe: A közösség felemel! – Leszakadó kistelepülések gazdasági és társadalmi felzárkózását támogató közösségvezérelt innovációs modell és kapcsolódó szolgáltatások kidolgozása és pilot tesztelése

Projekt azonosítószáma: EFOP-5.2.1-17-2017-00012

Időszak: 2021.02.01 – 2021.02.28

Beszámoló:

Az aktuális év első műhely munkájának fő célja az eddigi eredmények ismertetése mellett a következő időszakban tervezett programok, rendezvények ütemezése volt. A járványügyi intézkedéseket figyelembe véve tervezi megvalósítani a 2021-es programokat a team. Várhatóan a nyár végén enyhülni fognak a korlátozások, terveink szerint lehetőség válik kisebb létszámú rendezvény megtartása. 

A 4 település rendezvénynaptárának aktualizálása vált szükségessé ezzel párhuzamosan került sor és az események egyeztetésére a helyi szervezetekkel is. A rendezvényektől függetlenül a bevont településeken tovább kell folytatni a helyiek tájékoztatását.

A projektmenedzsment, a szakmai team és a bevont települések közötti kapcsolattartásban továbbra is elsődleges a telefonos kommunikáció, ehhez kapcsolódóan figyelembe vesszük az érintettek igényeit és lehetőségeit. E területen fontos a hatékonyság növelése a projektfolyamatok érdekében. Illetve nagy hangsúlyt kell helyezni a rendszeres tájékoztatásra is, hogy a már megszólított célcsoport érdeklődése fennmaradhasson mindaddig, amíg személyes jelenléttel megrendezhető események nem valósulhatnak meg.