Agora Alapítvány a Társadalomkutatásért

6. műhelymunka: Értékelő feladatok

Az Alapítvány kulcsszereplői az utolsó 2019-es műhelymunka alkalmával összefoglalták az eddig történteket:

  • A tavalyi évben készült kiadványok (Sikeres települések, módszertan) elkészültek, és az érintett települések, lokális civil szervezetek és érdeklődő magánszemélyek számára kiosztásra kerültek. Azok, akik átvették a jógyakorlat gyűjteményt, vagy gyűjteményeket, aláírásukkal igazolták azt.
  • Folyamatos a kapcsolattartás a projektmegvalósítás által érintett négy település, név szerint: Bordány, Deszk, Sarkad és Vésztő, vezetőivel és civil szervezeteivel, akikkel egyre szélesebb körben sikerül megismertetni a pályázat céljait, eddigi elért eredményeit.
  • Kitöltésre került az előzetesen tervezett mennyiségű kérdőív (rövidebb és hosszabb verziók), melyekből a szervezet visszajelzést kapott a városokban uralkodó sajátosságokról, valamint arról, hogy a hogyan értékelik a helyi lakosok településeiket, melyek a fejlesztendő területek.
  • Pontosodott az elsődleges célcsoportok megszólításának stratégiája, a releváns helyi rendezvények, a projekthez kapcsolódó személyek és szervezetek köre. A szakmai megvalósítók javaslatokat fogalmaztak meg arról, hogy hogyan érdemes növelni az összefogás, összetartás tudatosságát az egyes közösségekben.